Nem maga a konfliktus fáj a legjobban. Hanem az, ahogy utána magadra nézel.

Ügyfél visszajelzés:

Egy kedves fiatal pár, akik a 30-as éveik közepén járnak, így köszönték meg nekem az együtt töltött időt:

"Kedves Emese, nagyon hálás vagyok azért, amiket tanulhattam tőled, az a nyitottság és kedvesség, a figyelem és a türelem, amit irányomban, irányunkban használtál, hihetetlen bizalommal töltött el.

Úgy jártam, jártunk hozzád, mint egy közvetlen családtaghoz, baráthoz, akivel minden megosztható, ami éppen foglalkoztat, és ítélkezés nélkül befogadó vagy.

Amikor a férjemmel együtt rád gondolunk, akkor egy jótékony anyának látunk téged.

A belőled áradó szeretet, nyugalmat adott nekünk, és a határozottságot, kedves mosollyal és együttérzéssel tudtad kezelni.

Neked köszönhetjük azt, hogy az idén összeházasodtunk, és nagyon boldogok vagyunk.

Azért kerestünk meg, mivel se veled, se nélküled kapcsolatban éltünk akkor a párommal, és az elváláson gondolkodtunk. Vissza akartam adni a jegygyűrűt.

Szakítani akartunk, te pedig azt javasoltad nekünk, a végső döntés előtt, adjunk még egy lehetőséget a kapcsolatunknak, magunknak.

Szuper döntés volt részünkről, hogy téged választottunk, és a férjemmel együtt hálásak vagyunk neked azért, ahogyan megértetted velünk mind a saját, mind a párom alapvető működési módjait.

Már az első alkalommal, mikor nálad jártam, tudtam olyan praktikus dolgokat használni a párommal való beszélgetésben, viselkedésben, ami segített egyre közelebb kerülni egymáshoz.

Sőt a munkámban is tudtam azokat hasznosítani, amiket gyakoroltunk, egy-egy szituációs helyzetre vonatkozóan.

Szóval, most már a férjemmel együtt, mindketten úgy gondoljuk, neked köszönhetjük azt, hogy összeházasodtunk, közös otthonba költöztünk, és most a gyermekáldást várjuk az otthonunkba.

A párom végre azon a munkahelyen dolgozik, amelyre mindig is vágyott. Ma azt mondta nekem:

"- Emese nélkül ez biztosan nem sikerült volna! Sosem gondoltam volna, hogy úgy is lehet dolgozni valahol, hogy imádom minden pillanatát és számomra csupa szórakozás most már munkába járni, és még fizetnek is érte."

Meg azt is mondja folyamatosan: "- Még sosem éreztem magam ennyire boldognak és szabadnak, mint most!"

Meg azt is: "Mi magunktól, tuti, hogy már nem lennénk együtt."

Ezt főleg akkor szokta nekem mondani, amikor valamiben vitába szállok vele, és akkor képtelen szóhoz jutni, akkor mindig ezt mondja:

" - De jó drágám, hogy Emese megmutatta, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket."

Ekkor nekem is eszembe jut és képes vagyok bocsánatot kérni, és azonnal változtatok.

Persze fordítva is így van, a férjem is azt mondta:"- Emese jótékony hatású módszerei nélkül, biztosan másképpen élnénk, és sokszor marnánk egymást, elbeszélnénk egymás mellett."

Nagyon köszönjük Emese neked ezeket a módszereket.

Sokkal jobban tudunk így megbeszélni dolgokat, és megérteni egymás nehézségeit, fogadni egymás dilis napjait.

Mindketten tiszta szívből úgy gondoljuk, nélküled nem ment volna ez nekünk, és már biztosan nem lennénk együtt.

Mostmár tudjuk, milyen közös értékrendeket akarunk átadni születendő gyermekeinknek, és amit adunk az miben segíti fejlődésüket.

Ölelünk szeretettel: Betty&Tamás."

Kedves Emese, amikor felkértél arra, hogy emeljek ki egy fontos gondolatot arról, amit a veled való együttműködésben megéltem, elsőre ez a felismerés jutott eszembe:

Amikor a kislányommal, aki még nincs 2 éves, és helyette összekapkodtam a szétszórt játékokat és ételt a földről, akkor azt kérdezted tőlem:

Elmondanád nekem azt, mi volt az oka annak, hogy te szeded össze ezeket a lányod helyett? Mivel nem te szórtad szét ezeket, igaz?...hanem ő szórta szét.

Te most a gyermeked és a családod rabszolgája vagy, és az is akarsz maradni? Vagy meg akarod tanítani a lányodnak, hogyan vállaljon felelősséget azért, amit csinál?

És akarsz-e több szabad időt magadnak?

Ez erősen mellbe vágott engem, és utána azt is kérdezted azonnal: érdemes elgondolkodnom azon, kitől láttam ezt a viselkedési mintát?...és ezt kérdezted:

Anyukád is ezt csinálta, amikor kicsi voltál?

Esetleg azt hallottad tőle, egy nőnek, egy családanyának ez a feldata?

Ki volt nálatok a család fenntartó?

Édesanyád dolgozott vagy "csak" a háztartást vezette?

Naponta hányszor és kikkel csinálod még ezt? Esetleg a munkahelyeden is?

Amikor nem kérik a segitséged, akkor is segíteni szoktál?

Automatikusan megjelenik benned egy belső késztetés ilyenkor a segítésre, és közben egy lelkiismeret furdalás is fut a háttérben: - nem lehet így hagyni ezt, mit szólnak a többiek, ebben a közösségi térben, nem lehet rendetlenség…vagy stb.

Gondold végig és utána válaszolj szép sorban.

Ekkor jöttem rá arra, hogy édesanyám még a mai napig erős hatással van rám, és ha más képpen csinálnám is mint ő, akkor rám szól..

Ezeket visszafejtve veled, pontosan szétboncolgattuk, hol és milyen hatással van rám, és ez óriási megfelelési kényszerként hat, anyukám felé: gyemekkorból jövő elfogadási kényszer, akkor vagyok szerethető, ha ezt megteszem. Szinte visszacsengtek a fülemben azok a mondatok, amelyet mondtál nekem, mintha a gyerekkoromat éltem volna újra.

Elkezdted tanítani nekem hogyan érdemes változtatnom ezen.

Ekkor kiáltottam fel: - ezeket édesanyámnak is hallania kellene!

Ugyanis minden, amit mondtál, az igaz volt a kettőnk kapcsolatára, és anyukám viselkedésére.

Hozd el magaddal őt is!...mondtad.

Azt válaszoltam: - anyukám soha nem jönne el ilyenre, feleslegesnek tartja, már beszéltem erről vele.

Erre azt is mondtad: - nem kell hogy, itt legyen veletek!.. - ahogyan változtatni fogok a viselkedési mintáimon, szokásainkon, úgy fog változni az anyukámmal való kapcsolatom is, és idővel elkezdi ő is megérteni a lényeget.

És ez valóban így is történt.

Mostanra megtanultam kezelni az anyukám reakcióit, és megértetni vele, mit miért csinálok most másképpen. Nem mindig érti meg, de legalább odáig eljutottunk, hogy csendben marad, és elkezdett kérdezni, érdeklődni, ahelyett, hogy utasításokat adjon, és mostmár másképpen akar odafigyelni az unokájára is.

Tudod: - "jaj, én ezt adtam át? - mostmár másképpen akarom csinálni, mivel látom, neked elsőre szót fogad ez a gyerek" stb.

Hálás köszönettel: K. Zsófi

Eddig azt hittem nincs segítségem és egyedül kell megoldanom mindent, az otthoni munkát a gyerekkel kapcsolatos dolgokat.

A szüleim messze laknak, a férjem sokat dolgozik, a szomszédokat nem ismerem.

Emese megtanított arra, hogyan alakíthatok ki bizalmat ahhoz, hogy segítséget tudjak kérni, és a gyermekemet biztonságban tudjam otthagyni.

T. Csilla

Emesére anyósom talált rá egy Facebook esemény hirdetésben, és először együtt mentünk el egy közösségi központba, ahol díjmentes szülő gyermek csoportos foglalkozáson vettünk részt nála.

Három gyermekem van, egy 11 éves lány, egy 6 éves fiú és egy fél éves fiú.

A középső fiammal vannak problémák, érzelmileg instabil, és erős hisztis rohammal válaszol arra, amikor nem az van, amit ő akar.

Emese feltárta azt, mi okozza a fiamnak az idegrendszeri éretlenségét, és milyen útvonalon tudunk tovább haladni, olyan szakemberhez irányított, aki az autizmussal foglakozik.

Közben engem arra tanított, hogyan tudom szülőként észrevenni az autista spektrumzavarral elő fiam mennyire különleges és érzékeny gyermek, és ezeket ne betegségként kezeljem, és kétségbeesést és szégyenérzetet érezzek, hanem vegyem észre a gyermekem különbözőségét, és szeretettel tudjak hozzá kapcsolódni, még a legnehezebb helyzetekben is. Ez bevált és a középső fiammal most sokkal könnyebbé tudjuk tenni a mindennapokat.

K. Vera

Emesében azt csodálom, hogy széleskörűen nagy tudása van, olyan mélységű emberismerettel rendelkezik, amely teljesen elkápráztat. Amit még imádok benne, sosem adja fel, és amikor valami olyannal találkozik amire elsőre nincs megoldása, addig kutat utána, amíg pont az arra illő megoldást megtalálja.

Velem is ez történt, a megoldásom az generációs szülői mintáimban gyökerezett és olyan továbbadott epigenetikai minta volt, amit az apai nagyszüleim adtak nekem tovább, és Emese megtanított arra, hogyan figyeljek erre, amikor ez az érzés megjelenik nálam, és utána hogyan tudom már tudatosan azonnal javítani, és ez át is íródott idővel nálam.

Már nem félek attól, amikor ismeretlen helyre kell mennem, és vadidegen emberekkel találkozni, mert a nagyszüleim elvesztették mindenüket és kényszermunkára vitték őket, és amikor találkozom ezzel a szorongó érzéssel, tudom, hogy a félelmem gyökere nem az egyém, hanem a nagyszüleimet terhelő, és Emese megtanított arra, hogyan tudom ezt szeretettel elengedni, és vissza adni nekik azt, ami nem hozzám tartozik.

V. Roland

Amikor eMesével először találkoztam, akkor folyton arra gondoltam, hogyan védjem meg a kisfiam, olyan dolgoktól, amelyet nem tartok helyesnek, mint például a férjemmel meg szerettem volna értetni azt, hogy fontosnak tartom együtt együnk, és ne össze vissza, ki mikor éhes, meg persze még más egyéb helyzeteket is.

Emese megtanította nekem, milyen módon tudok hatni a férjemmel közös értékrendet kialakítva, a szokásmintáinkat hogyan vagyunk képesek közösen újra építeni.

T. Hajós Éva

Emese megmutatja az egész család szokásmintáit, és azt imádom benne, hogy sosem felelőst keres, hanem mindig határozottan elmondja nekünk, amennyiben ezt csinálod, akkor az rendben van, amennyiben erre akarod tanítani a gyermeked. Ha nem, akkor azokat a lehetőségeket is megnyithatom, amire valójában tanítani akarom. És akkor mondja azt el, mit ne csilnáljak tovább, és mit csináljak helyette.

A legnagyobb hasznot az hozta nekem, amikor a gyermekem egyszerű kérésre össze szedi maga után a szétszórt dolgokat.

Persze ehhez az is kellett, hogy Emese megtanítsa nekem, hogyan legyek türelmes és hogyan kontrolláljam magam, hogy ne én kapkodjam össze azokat, hanem megvárjam amíg a lányom szedi össze, és közben az irányításhoz milyen szavakat, mondatokat használjak.

D.Tóth Csilla

eMesével egy fejlesztő foglalkozáson miskolci közösségi központban találkoztunk, amiért oda mentem, az idegrendszeri érettséget elősegítő torna volt, és az alapja az volt, hogy a 6 éves fiam, még éjszakánként néha bepisilt. Erre kerestem megoldást, a felmérést és tornát Emese tartotta.

Azóta is hozzá járunk, a fiam már nem pisil be éjszakánként. Mint megtudtam Emesétől az első oka egy ősi ösztön, mégpedig a fiúknál a terület kijelölése, és amennyiben túl sokszor arra kényszerítem a gyermekem, hogy valamit ami az övé ossza meg másokkal is, akkor is, ha nem akarja, akkor ezt a lelki állapotot éjszaka álomban dolgozza fel az idegrendszer, és ezért engedi el a vizeletet, mivel ez az enyém, az én tulajdonom és területem, ezért megjelölöm, körbe vizelem.

Megtanította azt nekem, hogyan figyeljek a fiamra akkor, amikor valamit nem akar, akkor azt ne erőltessük.

Például: ne légy irigy ad oda a játékodat a másiknak is. Ezt tilos mondani. Az irigység itélkezés, nincs irigy ember és gyermek sem, csak olyan, aki például félti a játékát, hogy valami tönkre megy benne, vagy attól tart a gyermek, nem kapja vissza többé, stb.

Szóval ilyeneket tanulunk Emesétől és még sok minden mást is. Nagyon örülök, hogy rá találtunk, most már másképpen nézem a gyermekeimet, könnyebben tudok kapcsolódni a fiamhoz és a lányomhoz is.

Ráadásul tanítónő vagyok, így az eMesével tanultakat, át tudom adni a kisnebulóim számára is.

K. Erika